Ebben a blogcikkben könnyen magadra ismerhetsz. Leírom, hogy milyen érzéseken és lelki utazáson mentél keresztül, amikor tartósan megfájdult a derekad. A gyógytorna rendeléseim során legtöbbször ezek a gondolatok hangoznak el. Hogyan tud egy egyszerű gerinc degeneráció beleszólni az életedbe, és minden mást háttérbe szorítani? Olvass tovább, lehet hogy te is keresztülmentél hasonló élethelyzeten, vagy éppen most vagy nyakig benne.
Egyszerűen megfájdult a derekad, de nem múlt el egy-két nap alatt, ahogyan az elmúlt 10 évben megszoktad.
Már két hete fáj, és zavar… és ha többet kell emelned vagy hajolnod, akkor már pontosan tudod mi fog történni, szinte berendezkedtél a fájdalomra. Ijesztő is egyben ez az egész, mert ott kattog benned a kérdés: ez most már mindig így lesz? Eddig sem voltál élsportoló, most viszont eszedbe sem jutna, hogy ilyen állapotban elmenj egyet akár biciklizni.
Úgy érzed, a szokásos napi lépésszám is- ki tudja, inkább ártana, ezért igyekszel mindent okosan megoldani, minimális mozgással. Meggondolod, hogy a hétköznapok során mibe fogj bele, igen: most a gerinced diktálja a tempót. Pontosabban a fájdalom, mert nem akarod, hogy rosszabb legyen. Volt előtted több példa, sérvműtétek, amiről hallani sem akarsz.
Fogalmad sincs mit kéne tenni, de egy biztos: inkább behúzódsz a „csigaházadba”, rosszabb már ne legyen!
A háziorvos azt mondta: lumbágó, és bármi is legyen az, elég trauma számodra, hogy ezt a dolgot most a te gerincedről mondják. A felírt kenőcs és gyógyszer nem segít… vagy ki tudja már, a para sokkal nagyobb benned, minthogy fel tudnád mérni a valós helyzetet. Na, de csak észrevennéd, ha jobb lenne, nem?! Nem jobb.
Vannak benned kérdések, de a hátad közepére kívánod, hogy orvosokhoz kelljen menni. Olvasgattál a telefonodon is sok hasonló esetről, de felismerted, hogy ettől még nem lesz neked jobb. Sőt…
Éjszaka forgolódsz az ágyadban, nem is feltétlenül a fájdalom miatt, inkább a sokféle gondolat az, ami nem hagy aludni. Eszedbe jutnak a kedves munkatársaid szavai: „De rossz már neked, téged minden elér?”; „A sógoromat is meg kellett műteni. Addig-meddig húzod, hogy le fogsz bénulni!”; „Nem is fáj, csak szimulálsz, hogy ne kelljen annyit dolgozni, mi?” És ettől egyre rosszabbul érzed magad. A munkádban már tényleg nem tudsz ugyanúgy teljesíteni, mint korábban.
Természetesen a házimunka is teher, mindent óvatosan érdemes csinálni, nehogy baj legyen. A párod is furcsán néz rád, mert segítene, de nem tud, és valójában már az agyára mentél a derekaddal. A tolerancia küszöbe kissé lecsökkent irányodba. És észrevetted, hogy könnyebben összecsattansz akárkivel, mert egyszerűen
NEM VAGY JÓL.
Olyan érzés, mintha a saját tested börtönébe lennél bezárva. Eszedbe jut, hogy mi van, ha valamilyen súlyosabb betegséged van?
Na, itt álljunk meg, kérlek, ne gondold tovább, nem érdemes tovább gyötörnöd magad. A fenti folyamaton a legtöbben keresztülmegyünk, amikor hasonló tünet nehezíti az életünket. Nem veled van a baj, hidd el. A probléma felnagyítása, a félelem fokozódása és a katasztrofizálás általában mindenkinél lezajlik. Vannak, akik hajlamosabbak a helyzet dramatizálására, és vannak, akik lazábban kezelik ezt az egészet.
